Hello.
Hát eljött megint egy uj év. 2010. Szép kerek szám. Fura lesz hozzászokni.
Kíváncsi vagyok, hogy fog alakulni ez az év. Én a legjobbakban bízom. x)
És most írnék egy tömör beszámolót a Szilveszteremről. x)
Tehát... idén nyugis Szilvesztert szerettem volna, és az is lett. Nővéremmel ketten ünnepeltünk otthon. Anyukám nagymamámhoz ment kb este 6 körül. Akkor még netezgettünk kicsit nővéremmel. Majd díszítettük a lakást, s kimentünk az erkélyre is, hogy szerpentin sprayt fújjunk az itt levő fára (azóta rajta van még). xD Később bekapcsoltuk a tv-t, és néztük sok-sok kajával és itallal az asztalon. 7 körül beindítottuk nővérem vízipipáját, de nem akart működni rendesen. Vagy nem volt benne elég víz, vagy vmeik alkatrészében van a hiba... ezt azóta se tudjuk. Így végül inkább én pipámat üzemeltettük be, és az már rendesen működött. Közben beszédültem rendesen, és be akartam rakni vízipipázáshoz illő zenét, de nővérem nem akart olyat hallgatni, így inkább ő rakott be American McGee's Alice játéknak a zenéjét. xD Azt hülyén énekelgettük. xD Utána hallgattunk egy kis Jeffree Start, majd átmentünk industrialba. ^^ Végül már ZP-s zenéket is hallgattunk (rockzenék). A vicces az volt, hogy beraktam Rammsteint, s a tvben IHM ment, ahol a Rammsteint "figurázták ki" épp akkor. xD Nővéremmel nagyot néztünk... ezt az egybeesést. O.o Utána leültünk géphez, s néztünk nosztalgiából Death Note-ot (még anno együtt néztük meg, és röhögtünk sokat). Hát most is nevettünk párszor. :D Utána megint a tvhez ültünk le. Ekkor már közeledett az éjfél, ezért apunk is átjött. Megvártuk vele az éjfélt, és koccintottunk. Kihoztam utána hörinket is, hogy ő is velünk ünnepelje kicsit az uj évet. :D Majd kimentünk erkélyre (höri nélkül már), és néztünk egy kis tüzijátékot, meg üvöltöttünk embereknek. :D Utána felhívtuk anyumat, hogy nekik is boldog uj évet kívánjunk. x) SMSt kaptam Dávidtól, SMSt írtam Sziszinek és Ditának. Sziszi fel is hívott utána, örültem neki. x) Közben hazament apum, s nővéremmel utána még tvzgettünk meg neteztünk. Játszott kicsit Lego Racerst, én meg néztem, hogy mit bénázik néha. xD Utána 2 körül leágyaztunk anyunak, és mi is elmentünk zuhanyozni. Anyum 3 körül megjött, majd mindenki lassacskán lefeküdt aludni. x)
Hát ennyi volt kb a Szilveszter estém. Egyszerű volt, de remek hangulatban telt. x)
Remélem Mindenkinek jool telt, és jool indult az éve! x)
~Rayna X
P.S.: Kép az "agy"ról. Szerpentin sprayyel csináltuk. xD A kép minősége tudom, nem joo, de aki ügyes, annak kivehető. :D