Sziasztok!
Elnézést ismét, h hanyagoltam a blogot.
Most viszont igyekszek pótolni mindent.
Először is a címből kitalálhatóan egy joo kis éjszakai programomat mesélem el. x)
Keddre megbeszéltük Petivel, h találkozunk, hisz mindketten nyaraltunk előtte, tehát joo rég nem láttuk egymást. 4-kor találkoztunk a Szentléleken. Programterv már akkoris megvolt: Margitszigetezés. Nagyon örültem, h Peti előjött ezzel az ötlettel. ^^ Elmentünk először is hozzávalókat venni az estéhez Grobyba. Majd Kiscellihez leültünk, és megittunk 1-1 sört. Utána kisétáltunk a Szigetre. Letelepedtünk szokásosan a parton. Mivel még világos volt, nem kezdtünk el inni. Addig is beszélgetéssel töltöttük az időnket. Majd végre kezdett félhomály lenni, és neki kezdhettünk. :D Jool esett nagyon mindkettőnknek ennyi idő után ujra iszogatni meg ugy bulizgatni magunkban. ^^ Hallgattunk szokásosan sokféle zenét. Énekelgettünk is, mint mindig. :D És persze végig beszélgettünk meg röhögcséltünk. :D Legpoénabb az volt, mikor annyit röhögtünk már, h egyikünk se tudta begyujtani a cigijét több percig. xD Végén már azon is röhögtünk, h miért nem gyujtjuk már be a cigit. xD Szoval kellett joo 20 perc mire végre sikerült rágyujtanunk. :DDD Persze ez az este is hamar eltelt nagyon... de volt egy nagyon fontos mozzanata: elcsattant az első csókunk. x) Már a multkori szigetezős blogban is írtam, h szó esett köztünk egy oan téma, ami mindkettőnket pozitívan érintett... na ez ugy néz ki mostanra bontakozott ki. x) Mindketten joonak érezzük a döntésünket, és reméljük tényleg a legjobbakat. x))) De, hogy folytassam a rövid beszámolót: ezután is ugyanugy jool elvoltunk, dehát sajna elég hamar bereggeledett. :( Még elmentünk Mekibe enni, majd onnan haza. Szoval joo este volt ismételten egy plusz pozitív dologgal. x)))
~Rayna X
P.S.: NG-s képek :DDD
Petivel x) Chizuval, Blankával és Petivel dance :D
Hinotama boy! :DDD